Termékek megjelenítése
INGYEN visszaküldés egy hónapig Egyedi konfigurációjú kerékpárok Magyar nyelvű ügyfélszolgálat
    Rose

    Megszűnő modellek

    Megszűnő kerékpár modellek: Siessen, amíg a készlet tart! 

    RROSE klasszikusok vonzó áron

    A kerékpár fejlesztés soha nem áll le, és ez számunka kihívás és szenvedély is egyben, hogy tovább javítsuk kerékpárjainkat. Azonban egy kerékpár, ami jó volt a tegnap, természetesen még nem kerül ma a szemétdombra. Gyakran csak kis apróság a két modell közti eltérés: Lehet, hogy a termékcsoport designját felülvizsgálták, a geometriát frissítették, a gumi beszállító változott meg, vagy csak a színeket módosították. Ami marad, az a kerékpár, amit már nem gyártanak ebben a formában, és így már nem áll rendelkezésre minden méretben vagy változatban. Ahhoz, hogy átadják helyüket az utódoknak, ezeket az úgynevezett megszűnt modelleket különösen vonzó áron kínáljuk. Technikailag és vizuálisan, a kerékpár teljesen versenyképes, és nem kell félnie az összehasonlítástól sem. Praktikusak, jól felszereltek és tökéletes alapjai lehetnek sok éves kerékpáros szórakozásnak. Nem kell kompromisszumokat kötnie, mivel ezeknek a kerékpároknak is kiváló a kivitelezése és a megbízhatósága. De vigyázat: Ha egy ilyen kerékpár érdekli, ne várjon túl sokáig! A megfelelő méret lehet, hogy hamar elfogy, mivel csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. A megszűnt modelleket nem lehet konfigurálni, ezért meg kell keresni azt, amelyik a legjobban illik Önhöz. Megszűnt modellek minden kategóriában vannak, így ha Ön országúti kerékpárt, hegyi kerékpárt, túrakerékpárt, fitness kerékpárt vagy downhill kerékpárt keres, nálunk megtalálja – minden kategóriában tartogatunk Önnek valami izgalmasat. Több felszereltségi változatot kínálunk, kezdve a belépő szinttől egészen a top modellekig. Ezért is lehet olyan jó fogás a megszűnt modellek egyike azoknak az árérzékeny kerékpárosoknak, akik rugalmasak és akiknek fontos a magas minőség. Persze, ezen modellek esetében is teljes mértékben támaszkodhat ROSE garanciára.

    Szűrő
     
    • Mindegyik
    • ROSE
    45 Termékek
    termék oldalanként
    Rendezés
     (4) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 2.649,00 €
    2.099,00 €
    Plusz 289,74 € Szállítási költség célország: Usa
    A Termék Elfogyott
    Termék elérhetősége
    A Termék Elfogyott
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    A Termék Elfogyott
    50cm
    53cm
    55cm
    57cm
    59cm
    62cm
    50cm
    53cm
    55cm
    57cm
    59cm
    62cm
    Több szín érhető el. Részletek...
    - 21%
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 3.499,00 €
    2.799,00 €
    Plusz 289,74 € Szállítási költség célország: Usa
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    Termék elérhetősége
    S
    M
    L
    - 20%
     (1) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 4.490,00 €
    3.590,00 €
    Plusz 289,74 € Szállítási költség célország: Usa
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    Termék elérhetősége
    S
    M
    L
    - 20%
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    1.159,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    19"
    21"
    23"
    17"
    21"
    23"
    Több szín érhető el. Részletek...
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    1.159,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    17"
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    1.159,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    23"
     (1) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    999,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    17"
    23"
    Több szín érhető el. Részletek...
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 1.569,00 €
    1.334,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    17"
    - 15%
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 1.569,00 €
    1.334,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége
    21"
    - 15%
     (2) star star star star star

    25"
    19"
    21"
    23"
    25"
    Több szín érhető el. Részletek...
    - 15%
     (2) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 1.564,00 €
    1.399,00 €
    Plusz 0 € Szállítási költség célország: Usa
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    A Termék Elfogyott
    17"
    19"
    21"
    23"
    25"
    17"
    19"
    21"
    23"
    25"
    Több szín érhető el. Részletek...
    - 11%
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    1.099,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    17"
    19"
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    1.349,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    19"
    23"
     (1) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 2.390,00 €
    2.140,00 €
    Plusz 0 € Szállítási költség célország: Usa
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    17"
    19"
    21"
    23"
    17"
    19"
    21"
    23"
    Több szín érhető el. Részletek...
    - 10%
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 1.499,00 €
    999,00 €
    Plusz 807,05 € Szállítási költség célország: Usa
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    23"
    - 33%
     (2) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár: 1.849,00 €
    1.549,00 €

    61cm
    64cm
    53cm
    55cm
    57cm
    59cm
    61cm
    Több szín érhető el. Részletek...
    - 16%
    45 Termékek
    termék oldalanként
    Rendezés