Termékek megjelenítése
INGYEN visszaküldés egy hónapig Egyedi konfigurációjú kerékpárok Magyar nyelvű ügyfélszolgálat
    Rose

    Endura

    Az Endura-t a skóciai Edinburghben alapította a fanatikus kerékpáros Jim McFarlane. Jim kerékpáros felszerelését egy triatlon verseny alkalmával ellopták, így arra kényszerült, hogy pótolja a versenyzéshez nélkülözhetetlen kerékpáros ruházatát. Ekkor döbbent rá, hogy nem elérhető a piacon jó minőségű, időtálló, a teljesítményt maximálisan figyelembe vevő kerékpáros öltözet, így maga állt hozzá, hogy megtervezzen és előállítson egy minden igényének tökéletesen megfelelő kollekciót, a funkcionalitásra és hosszú élettartamra fókuszálva.
    Eleinte külsős cégekkel készítette az Endura a ruháinak alapanyagát, de hamar kiderült, hogy ezek a cégek nem képesek garantálni azt a minőséget, amit cég elvárna tőlük. 1993-tól az Endura saját gyártósorain kezdte készíti termékeit, ezzel biztosítva a garantált Endura minőséget.

    Az Endura első modellsorozata az MT500-as (nadrág, mez) volt, amely az akkor egyre népszerűbb mountain bike kerékpárosok körében nagy sikert aratott. Ezzel az Endura gyakorlatilag egyik napról a másikra meghatározó szereplővé nőtte ki magát mountain bike ruha piacon. Az Endura azóta az Egyesült Királyság legnagyobb kerékpáros ruházati gyártójává nőtte ki magát és napjainkban hódítja meg Európát. A forgalmazók már Skandináviában, Oroszországban, Dél-Afrikában, Ausztráliában, USA-ban, Kanadában és a Távol-Keleten is jelen vannak, ezzel biztosítva az MTB-sek és a közúti és ingázó kerékpárosok kerékpáros ruházat iránti igényét.

    Szűrő
     
    no color
    • Mindegyik
    • ENDURA
    114 Termékek
    termék oldalanként
    Rendezés
     (32) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    64,95 €
    Plusz 15,58 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    brand
    ENDURA HUMMVEE cycling shorts

    The stylish HUMMVEE bike shorts by Endura let you look good on every cross country tour. A stretch panel on the lower back and a seamless inner leg panel offer high comfort. Details: • Cycling shorts made of high-performance nylon fabric treated with TEFLON • With DURABLE WATER REPELLENT surface treatment • Adjustable belt • Side vents with zip • Two rear tabbed large map pockets • Two front zipped pockets • Zipped mobile phone pocket • Stretch panel on lower back and seamless inner leg panel • Incl. CLICKFAST liner with ENDURA 200 Series seat pad Material: 100% polyamide Manufacturer's ref.: E8025 TEFLON: The water-repellent technology prevents fabrics from becoming saturated with moisture. In addition, the TEFLON coating is wind-repellent. DURABLE WATER REPELLENT: DURABLE WATER REPELLENT serves as a textile impregnation that repels water from the surface. This prevents the fabric from absorbing moisture and thus keeps the textiles light and dry. ENDURA CLICKFAST SYSTEM: Some ENDURA trousers feature a CLICKFAST press stud system and can be combined with any CLICKFAST undershorts. Simply press the half of the snap fastener that is attached to the undershorts into the half of the shorts to firmly combine inner and outer shorts. 200 SERIES SEAT PAD: Moulded pad in a comfort-wick fabric which transports moisture rapidly to keep the skin dry. This compact pad is 9mm maximum thickness with antibacterial finish and dimpled structure to improve comfort on pressure points making it ideal for short to medium length rides.

    S
     (9) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    89,95 €
    Plusz 13,74 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége

    M
    L
    XL
    XXL
    S
    M
    L
    XL
    XXL
    S
    M
    L
    XL
    XXL
    Több szín érhető el. Részletek...
     (5) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    59,95 €
    Plusz 15,15 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége
    A Termék Elfogyott
    S
    M
    L
    XL
    XXL
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    84,95 €
    Plusz 14,56 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    XS
    S
    M
    L
    XL
     (1) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    74,95 €
    Plusz 15,03 € Szállítási költség célország: Usa

     (6) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    139,95 €
    Plusz 15,51 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    M
    L
    XL
    XXL
     (2) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    129,95 €
    Plusz 15,03 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    A Termék Elfogyott
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    M
    L
    XXL
    XXL
    Több szín érhető el. Részletek...
     (7) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    89,95 €
    Plusz 13,84 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    S
    M
    L
    XL
    XXL
     (6) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    84,95 €
    Plusz 15,66 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    S
    M
    L
    XL
    XXL
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    64,95 €
    Plusz 14,88 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    XS
    S
    M
    L
    S
    M
    L
    Több szín érhető el. Részletek...
     (1) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    99,95 €
    Plusz 14,12 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    S
    M
    L
    XL
    XXL
     (12) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    129,95 €
    Plusz 14,78 € Szállítási költség célország: Usa

    Hamarosan szállítható

    XXXL
    S
    M
    L
    XL
    XXL
    XXXL
    S
    M
    L
    XL
    XXL
    XXXL
    Több szín érhető el. Részletek...
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    84,95 €
    Plusz 13,97 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    A szállítási időt le kell kérdezni.
    XS
    S
    M
    L
    XL
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    229,95 €
    Plusz 15,73 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Hamarosan szállítható
    Hamarosan szállítható
    Hamarosan szállítható
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    M
    L
    XL
    XXL
    M
    L
    XL
    XXL
    Több szín érhető el. Részletek...
     (3) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    29,95 €
    Plusz 13,83 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    S
    M
    L
    XL
    XXL
     (0) star star star star star
    Ajánlott ár: Régi Ár:
    99,95 €
    Plusz 14,09 € Szállítási költség célország: Usa
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    Termék elérhetősége
    Termék elérhetősége, Csak Korlátozott Mennyiségben Áll Rendelkezésre
    brand
    ENDURA FS260-PRO women's bib shorts

    The high-performance ENDURA FS260-PRO bib shorts for women feature a women's specific zip system on hips for comfortable bio breaks. Thanks to a high-cut back panel, the straps are led down the side of the torso which ensures high comfort. Details: • Bib shorts made of high-performance, supportive stretch fabric with a durable outside and a fast-drying, moisture-wicking inside • Women's specific zip system on hips for comfortable bio breaks • Lightweight mesh straps with high-cut back panel that leads the straps down the side of the torso which ensures high comfort • Partially flat seams for highest comfort • Silicone leg grippers keep the legs in position and offer a comfortable feeling • Reflective logos • Sun protection factor UPF 50+ • Antibacterial women's 600 series gel pad Material: 70% polyamide, 21% elastane, 9% polyester Manufacturer's ref.: E6060 LYCRA: This material is used in all close-fitting textiles to offer best stretch and recovery characteristics. UPF 50+: Excellent UV protection so that you can fully enjoy cycling. Fabrics that are labelled UPF 50+ allow less than 2% UV transmission. The protection factor is achieved through special fibres, a special weave, material thickness or through an integrated protective titanium dioxide layer. Titanium dioxide is environmentally friendly and has been rated by the EU as harmless. 600 SERIES SEAT PAD: Italian multi-layer 3D stretch seat pad with fast-drying surface treatment and antibacterial Silver Dry technology for improved hygiene. The construction consisting of a multi-layer foam with gel inserts even offers high comfort on long tours. Approx. 12 mm thick.

    XS
    S
    M
    L
    114 Termékek
    termék oldalanként
    Rendezés
    brand